udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Aeropagus Alapítvány
2005. június 10.
Június 8-én az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében mutatták be Kolozsváron Csép Sándor Áldás, népesség című filmjét, a vetítést az Áldás, népesség konferencia-sorozat kezdeményezőjének előadása és beszélgetés követte. Az EMI alelnöke, Bagoly Zsolt elmondta: részt kell vállalniuk az Áldás, népesség konferencia által útjára indított mozgalomban, hiszen önmagát nemzetiként meghatározó szervezetként kötelessége foglalkozni a magyarságot érintő legfőbb gonddal, a népességfogyással. Az első Áldás, népesség konferencia, amely Csép Sándor kezdeményezésére jöhetett létre, elsősorban szakmai és reprezentatív jellegű volt, vagy Tőkés László szavaival élve: zászlóbontás. A mostani találkozón jelen volt többek között Sándor Krisztina MIT-elnök, Bardócz Csaba, a Cserkészszövetség elnöke, valamint Varga Zoltán, az Aeropagus Alapítvány, valamint a Kolozs Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, és szóba került egy csak ifjúsági Áldás, népesség konferencia megszervezése Kolozsváron. /F. I.: Áldás, népesség. Realitás és kilátások. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
lapozás: 1-1